(placeholder)

Tanítások, kérdések és válaszok

DE / DK / EN / ES / FR / HR / HU / IT / SL

Aikido Technikák

Tsuzukiwasa 19, Tsuki

Amikor egy Ukéval gyakorolsz Tsuzukiwazát, csak egy támadót látsz, ezért teljesen megállsz, amikor körülnézel, hogy vannak-e más támadók.

Amikor több Ukéval gyakorolsz, van egy átfogó elképzelésed arról, hogy éppen hol vannak, ezért két technika között pozíciót kell változtatnod, miközben a pontos helyüket igyekszel megtudni.


2020. Október 5.

Tsuzukiwasa 3, Ryotemochi

1:28


Az Aikidóban a legfontosabb azt megérteni, hogy a technikák szépsége együtt jár azok hatékonyságával a való életben.

A sportok világa az élet egy mesterséges része, amit versenynek hívunk.

A versenytechnikák nem szükségszerűen szépek, mivel a verseny nem a való élet.


A való életben számításba kell vennünk azt is, hogy többen támadhatnak ránk, s mihelyst elrendezted az elsőt, rögtön szembe kell nézned a következő támadóval.

Az első két technikában látható a Nagék befejező testtartása.



2:12


Az utolsó technika azt mutatja meg, hogy egyszerre két támadóval is tudsz foglalkozni és teljesen meg tudod állítani az Ukét.


A Nage vissza tudja dobni az Ukét abba az irányba, amerről jött, vagy foglalkozni tud a második Ukéval, miközben kontroll alatt tartja az elsőt.

A Ma Ai és a távolságtartás


Az alapvető változás, ami a covid által felmerült a társadalmunkban, a távolságtartás.

A vírus terjedése nagyjából megakadályozható, ha az emberek betartják az 1,5 méteres távolságot egymás között. Az én személyes életemet ez nem igazán befolyásolja, mert a fenti távolság egybeesik az Aikido Ma Ai-ával és komfortosan érzem magam, ha mindenki tiszteletben tartja ezt a Ma Ai-t.

A társadalom katonai erők által szabályozott és nem gazdag emberek által. Egy pénzalapú gazdaságban a „gazdag” szó sok pénzt jelent. A mongolok, akik leigázták az eurázsiai kontinens egyharmadát nagyon hatalmasak voltak, de nem gazdagok. Az egyiptomiak, akik aranyat és drágaköveket birtokoltak, ugyancsak hatalommal bírtak, de nem voltak gazdagok. A pénzgazdaság földművelésen alapszik.

A 13. század óta a földművelés sokat fejlődött, és ez azt eredményezte szerte a világban, hogy a földművelő társadalmak elkezdték elpusztítani a vadászó társadalmakat. A gazdagok elkezdték irányításuk alá vonni a katonai erőket, ezzel együtt a politikai hatalmat.


Az Aikidoban a Ma Ai harci technikákra vonatkozik, de a világ minden olyan szegletében megtalálható az olyan társadalmakban, ahol a gazdagok gyakorolják a hatalmat. Ők távolságot tartanak az emberek között. Főként szegények és gazdagok között. A király feljebb ül, mint mások, mert a baktériumok és a vírusok leginkább fentről lefelé terjednek. Úgy gondolom a mezőgazdaságon alapuló társadalmakban jelen volt egy tudás a veszély elkerülésére.

Két veszély létezik, az első, más emberi lények támadása, a második a baktériumok és a vírusok támadása. Mindkettő elkerülhető valamilyen szinten a távolság megtartásával, a Ma Ai-al. A vadászó népek és a szegények társadalmukban nem tudtak távolságot tartani egymás között.


Száz évvel ezelőttig létezett egyfajta távolságtartás, melynek a mércéje az ember gazdagsága volt. Minél nagyobb gazdagság, annál nagyobb távolság. Ez védte meg a gazdagokat más emberek támadásaitól és ezzel együtt a baktériumoktól és a vírusoktól is.


Száz éve az olaj katonai erőt és pénzt kreált. A pénz eredetileg aranyon alapult, de 1970 óta olajon nyugszik és most már a nemzetközi bankrendszer miatt 1990 óta katonai erőn. Így a távolság a gazdag és szegény emberek között eltűnt azokban az országokban, ahol a gazdaság erősen fejlett. Ez az oka, hogy gazdag emberek is meghalnak a koronavírusban: Európában, az USA-ban és Japánban.


Mostanában a gazdagok felfedezték a vírus fenyegetését és a távolságtartás fontosságát az USA-ban és Európában. Elképzelhető, hogy visszahozzák a 100 évvel ezelőtti világot, amikor is távolság volt az emberek között egy gazdag társadalomban, ellentétben a szegény közösségekkel, ahol nem. A gazdagok nagy házakban éltek, óriási kertekkel, a szegények viszont nagyon apró helyeken. Manapság az embereknek elfogadható tér áll a rendelkezésére lakhatás szempontjából, de a közterületek egyre kissebbé és kissebbé válnak. Egy országban, ahol a szegények és a gazdagok külön élnek, még a közterültek és a tömegközlekedés is különálló.


2020. Június. 18.

Fájdalommal élni


Ha megvizsgáljuk a gyakorlás régi technikáit világszerte, észrevehetjük, hogy sok közülük fájdalommal jár. Nemcsak a japán módszerek, de európaiak, afrikaiak, amerikaiak, és mások. Ez azért volt, mert az emberek akkoriban tudták, hogyan kell a fájdalommal élni. A fájdalmas módszerek mára mind teljesen eltűntek, kivéve azokban a közösségekben, ahol a hagyományokat próbálják megőrizni.  


Nagyjából 100 évvel ezelőttig az emberek mindenhol együtt éltek a fájdalommal. Manapság azonban a fájdalomcsillapító technikák óriásit fejlődtek a tudományban. Ezért a fiatalok manapság nem tudják hogyan kell a fájdalommal együtt élni, egyszerűen meg akarnak szabadulni a fájdalomtól. Nagyon jó, hogy vannak fájdalomcsillapító technikáink, de sosem fogunk tudni teljesen megszabadulni a fájdalomtól.

Manapság sok fiatal szenved lelki fájdalmakban. Meg kell értenünk: a fájdalomcsillapítól általánosságban ártalmasak az egészségünkre. Ezért logikus, ha azt mondjuk, hogy olyan kevés fájdalomcsillapítóval éljük az életünket, amennyire csak lehetséges. Ezért gondolom, hogy a fájdalommal járó technikákat jó gyakorolni az Aikidóban, és meg kellene próbálnunk együtt élni a fájdalommal amennyire csak lehetséges.


Ha látod a gondolataidat, és a testedet, az segít abban, hogy együtt tudj élni a fájdalommal. A legtöbb ember sokkal több fájdalmat okoz magának a lelki problémáival. Vannak arra technikák, hogy hogyan lehet együttélni a fájdalommal a mindennapi életünkben. Remélem, hogy az Aikido tanulói meg tudják tanulni ezeket az Aikido gyakorlásán keresztül.


2020. április 25.

Szeretet

Shin Watanabe Sensei kalligráfiája

A "hatalomnak igaza van", és a "többségnek igaza van"


A növényeknek és az állatoknak van túlélési ösztönük. Ez két alapvető ösztönt foglal magába: az egyik, hogy a "hatalomnak igaza van" a másik, hogy a "többségnek igaza van".


Mivel mi emberek szintén az állatvilágból származunk, nekünk szintén megvan ez a két ösztönünk. Akár az állatoknál, a "hatalomnak mindig igaza van" elv szintén működött a világban. Azok, akiknek rendelkezésére állt a katonai erő, leigázták a világot. Ennek ellenére az emberek jobb életet tudnak élni, és jobban élvezik az életüket, mint az állatok. Annak érdekében, hogy jobban élvezhesd az életedet szükséged van szolgákra, ezért jó, ha te is úgy gondolod, hogy " a többségnek mindig igaza van". Ez a gondolat szülte a demokráciát, és ez a "többség diktatúrája" lett.


Ez a két állati ösztön az Aikido világában is létezik. A dojoban az emberek gyakran azzal indokolják a technikájuk helyességét, hogy "a hatalomnak mindig igaza van". Ha meg tudod tenni, akkor jónak kell lennie. Ezért az az ember, aki fizikailag erősebb, mindig tudja igazolni a technikája helyességét. Másrészt egy nagy Aikido szervezet azt hirdeti, hogy rendben van, ha a "többségnek mindig igaza van" elvet használjuk. Ez az elv persze hamar átvezet egy következőbe: "minél több, annál jobb". A legtöbb állam kormánya azt gondolja, hogy "minél több fegyver, annál jobb" vagy "minél több pénz, annál jobb"

Mindazonáltal, 2000 óta a Föld egy főre jutó gazdasági teljesítménye nem nőtt. Ezért történt, hogy a világ egyik leggazdagabb embere kijelentette, hogy "a gazdag embereknek a világnak kellene adniuk a vagyonuk egyharmadát". Ezt természetesen úgy értette, hogy a a gazdag embereknek oda kellene adni a vagyonuk egyharmadát azért, hogy irányítsák a világot, azért, hogy örökké gazdagok maradhassanak.


Japánban sok fiatalember van, akik sikeres vállalkozást indítottak, amely minimális profitot termelt. MIvel a gazdasági helyzet a világ minden részén nehéz, Előnyben részesítenek egy olyan vállalkozást, ami stabil, noha csak minimális profitot termel, hogy az életüket biztonságosan élhessék. Létezik egy régi mondás Franciaországban: "Le mieux est l'ennemi du bien", azaz a "a jobb ellensége az elég jónak". Ha valamiért egyre több és több erőfeszítést teszel, az ellentétes eredményt hozhatja.


A "minél több annál jobb" elve kizárólagosan emberi találmány, mert az állatok és a növények noldogok azzal, ami éppen elég, és nem akarnak többet. Ezért van, hogy a "minél több annál jobb" elve elrontja az élet minőségét a világban.


Nagyon óvatosnak kell lennünk azokkal az állati ösztönökkel, ami a világ szinte minden aspektusát átszövi. Az emberiség azzal fejlődött, hogy meghaladta az állati ösztönöket. A következő lépés persze az, hogy ha megértjük az emberiség hibáit is.



2020. április 25.

平和 Béke

Shin Watanabe Sensei kalligráfiája

A különbség az Undo (gyakorlat) és a Waza (technikák) között


A technika egy rögzített forma egy rögzített környezetben a rögzített cél elérése érdekében. Ha szeretnél egy technikát alkalmazni a valós világban, módosítanod kell azt, mert a környezet is változik. A célod az életedben is megváltozhat, ezért inkább cselekednünk kell és nem kell technikákat használni. A technikák tanulása csak abban segít hogy jobban tudjunk cselekedni a való életben.


Ahhoz hogy aikido technikákat gyakorolhassunk, általában uke-ra van szükségünk. Majd a gyakorlás során hajlamosak vagyunk csak reagálni arra, amit Uke csinál, így nem leszünk képesek megvalósítani azt, hogy vezessük őt. Ez az amiért nehéz fejleszteni a helyes aikido technikát. Annak érdekében, hogy Uke-t vezethesd, el kell képzelned egy másodpercnyi jövőjét a technika alatt. A legegyszerűbb módszer erre, ha a technikát egyedül az uke elképzelésével gyakoroljuk.


Ez nem könnyű feladat, csak elképzelni, főleg ha kezdő vagy. Fejlesztened kell a fantáziádat.

A "gyakorlat" vagy Undo tehát olyan tevékenység, amelynek célja a cselekvési és egészségmergörző tevékenységeink fejlesztése. A Kenko Taiso fejleszti az egészséget, és Aiki Taiso pedig az aikido technikák elképzelésének képességét.


Amikor uke-val gyakorolunk, mind az forma, mind a hely állandóan változik. Nehéz elképzelni az egészet együtt. Tehát a formát és a helyváltoztatást külön kell elképzelni. A klasszikus zenében is a ritmust és a dallamot is külön-külön készítették.


Így az Aiki Taiso más, minthogy csak egyedül gyakorolunk egy technikát. Ha egy technikát egyedül hajtunk végre, megváltoztatjuk a formát és a helyet, de csak a képzeletünkben.


Amikor az Aiki Taiso-t gyakoroljuk, először megváltoztatjuk a formát anélkül, hogy helyet változtatnánk. Majd megváltoztatjuk a helyet a forma megváltoztatása nélkül. Majd a formát, a helyet, és újra formát.


A "gyakorlatok" azaz Undo-k gyakorlásával ,fejleszthetjuk az Aikido technikák elképzelésének képességét Uke-val.


2020. április 23

Az aikido miért nem önvédelem?


A magyar “védelem” szó, két teljesen különböző dologra utalhat. Nevezzük ezeket “óvás”-nak (protect) és “vedelem”-nek (defend).


“Óv”ni valamit, azt jelenti, hogy aktívan teszel valamit azért, hogy egy anyag, vagy tárgy hosszabb ideig bírja károsodás nélkül. Meg”óv”od a mobilodat a tokjával. Vagy meg”óv”od magad a vírustól.


“Véd”eni valamit azt jelenti, hogy aktívan teszel valamit azért, hogy valamilyen szerveződés folytathassa azt a tevékenységét.


Szóval megvédheted az emberek “emberi jogait” (azokat a jogokat, amik azért vannak nekik, mert emberek). A kormányok a Védelmi minisztériummal védik meg az országukat. A hadsereg a Védelmi minisztérium befolyása alá tartozik, így fő feladata a védekezés. A Rendőrség feladata lehet “óvás” (pl. a társadalmi szabályok óvása  ford megj), ha demokratikus kormány alatt dolgoznak, vagy “védelem” egy nem demokratikus ország életében (pl. a kormány törekvéseinek védelme ford megj).

Ha meg akarsz védeni valamit, akkor másokat kell kontrollálnod. Másik kontrollálása alapjában véve az emberi jogok ellen van, mivel egyetlen ember sem mondhatja meg másoknak, hogy mit csináljanak.


Az, hogy nincs rá jogunk, nem azt jelenti, hogy tilos csinálnunk. A szülőnek sincs joga kontrollálni a gyerekét, de mégis, a szülő képes a gyereket kontrollálni, és meg is kell tennie, ha szükséges.


Amikor Aikido technikákat gyakorolsz, törekedsz arra, hogy kontrolláld az UKét. Ebben az esetben az Aikido önvédelemmé válik, és agresszív lesz.


Arra van szükség, hogy egy technika mesterévé válj, az Uke segítségével. Az a mester, aki tökéletesen tudja végrehajtani a technikát. Így léteznek mesterek a kézműves mesterségekben, a művésztben, stb. Németországban létezik egy szervezet, a “Mesterek közössége”, ami őrzi a hagyományokat a különféle mesterségekben. Azért fontos hogy mestere legyél az aikido technikáknak, hogy használhasd az életed védelmében, és jobbá tételében, valamint, hogy jobbá tegyük a világot vele.


2020. április 21.


Mihoko Watanabe Sensei kalligráfiája


Aikido

合気道

Atemi  (当身)

Az atemi kéz formája nem jól ismert, és a legtöbb japán harcművész oktató nem ismeri elég jól.


Ez azért van, mert az atemit titokban oktatták, mint “Kuden” (“szájon keresztüli tanítás”, azaz valószínűleg magyarázattal történő tanítás)


Ezután a Karate népszerűvé vált az emúlt száz évben, így az emberek csak a “Karate kezet” ismerik, mint ahogy az 1.képen látható.


A fenti kéztartás megfeleltethető ennek a lábtartásnak, ami hasonlít egy balett táncoséhoz, 2. kép.

A karate régebben (kb. 150 évvel ezelőtt)  használta ezt a lábtartást, de aztán áttértek a ma használatosra,lásd a 3.képen.

Mindazonáltal a 3.képen látható lábtartás a 4. képen látható kéztartásnak feleltethető meg,

abban az értelemben, hogy mindkettő az 5. és a 6. képen látható módon, a hüvelykujj használatán alapul.

Az atemi-kéztartásnak a 4. ábrán találhatóhoz kellene hasonlítania, a hüvelykujj használatán alapulva, hasonlóan a rúgó láb is a nagyujj használatán alapul.


A nagyujj és a hüvelykujj az egész testtel kapcsolatban áll, így az atemi során használni tudjuk az egész testünket, nemcsak a karunk és a vállunk erejét.

A tenyér alsó része szintén használható, 7. kép, hasonlóan ahhoz, amikor a sarkaddal rúgsz, 8. kép.


2020. március 25